Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.09.03 14:31:44 · Ehhez a fejezethez: Painful memories

Hali!


Fantasztikus fejezet volt, örülök, hogy sok minden kiderült. Vagy talán ez nem is a teljes igazság? Azért én is kétlem, hogy Grace egymaga lemészárolt egy egész tábornyi fegyverest, akármilyen er?s és jól képzett is. Szerintem valaki más is benne volt a buliban, csak eltussolták a dolgot. És kellett egy b?nbak, aki persze Grace lett, hiszen olyan állapotban nem tudott védekezni. Könny? célpont volt a Tanács számára. 


Azért örülök, hogy valami már van Ed és Grace között, mert mindketten megérdemlik, hogy boldogok legyenek. Bár a csók most tényleg nem volt helyénvaló, mert úgy jött volna ki kés?bb a dolog, mintha Ed használná ki Grace-t, holott err?l szó sincs. 



Szerző válasza::

Szia!

Örülök, hogy tetszett :) Semmi sem olyan fekete-fehér, mint első ránézésre tűnik, de majd lassan helyükre kerülnek a kirakó darabkái ;)

Na igen, de talán abban a helyzetben sokkal inkább Grace élt volna vissza Edward érzéseivel. Jobb, hogy ez így annyiban maradt, mielőtt bárki jobban sérül :)

Köszönöm szépen a kritikád!

 




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.08.17 11:28:41 · Ehhez a fejezethez: Under the surface

Hali!


Húha, nem semmi fejezet volt. Végre fény derült valamire Grace múltjából. Mibe lefogadnék, hogy a gerillák meger?szakolták, akár csoportosan is szegényt. Nem lenne csoda, ha ett?l lett volna olyan, amilyen. Végtére is érthet?. Ott tartják, megkínozzák, és mivel ugye n?... De ez sok magyarázattal szolgál Grace viselkedésére, és hogy miért nem hajlandó err?l beszélni. 


Kuwamba egyébként engem Vietnamra emlékeztet. ?serd?, gerillák, gyerekhadsereg, kegyetlenkedések. A vietnami háború pont ilyen volt. Vajon igazam van?


Nagyon várom a folytatást, mert eléggé felcsigáztál. F?leg, hogy a vidám játék után hirtelen jött a drasztikus váltás. 



Szerz? válasza::

Szia!

Hát, vannak részletek, amik talán soha nem fognak kiderülni, de annyit elárulhatok, hogy nem tekintettek n?ként Grace-re, csak mint magas rangú katonára. A következ? fejezetben majd kiderül, miért is nem hajlandó mesélni ezekr?l :)

Vietnam is jó hasonlat lehet, nekem inkább a közelmúltbeli afrikai háborúk juttaták eszembe, de kinek mi :)

Örülök, hogy tetszett és remélem a következ? is fog! Köszönöm szépen a kritikád :)

 




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.07.26 20:10:01 · Ehhez a fejezethez: A fight for fun

Halihó!

Imádom ezt a kis hatalmi harcot Ed és Grace között. Olyan zabálnivalóak. Állandóan év?dnek, de ez mutatja, hogy kedvelik egymást. Ed meg végre kezd úgy viselkedni, ahogy a korabeli férfiaktól elvárható. Bár nem udvarol, de vannak aranyos megnyilvánulásai. Ez az év?dés muris, már csak be kéne vallaniuk az érzéseiket egymásnak. Ja, ahhoz mindketten túl büszkék. XD

Várom a folytatást, mert nagyon jól szórakoztam. XD



Szerz? válasza::

Szia!

Egyikk sem olyan egyszer?, hogy csak úgy bevalljon bármilyen érzést... :D 

Na, a következ? fejezetekben érkeznek végre némi válaszok! Remélem, tetszeni fog :)

Köszönöm szépen a kritikád és örülök, hogy eddig tetszik! 




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.07.11 15:29:49 · Ehhez a fejezethez: One old friend

Hali!


Ha-ha! Végre Grace is zavarban van egy kicsit. Azért ég? lehet ilyen cikis sztorikat hallgatni, bár én szoktam élvezni, ha nem én vagyok a szenved? alany. XD

Hatalmas a fejezet, örülök, hogy a srácok ellátogattak Dublich-ba, Zale pedig egy igazi üde színfolt a karakterek között. És végre megismertük Grace nem morcos arcát is. 

Ed és Grace édesek, ahogy egymás vérét szívják. Mondom, hogy az ég is egymásnak szánta ?ket. XD

Nagyon várom a folytatást! *.*



Szerz? válasza::

Szia!

Nagyon örülök, hogy tetszett! Igyekeztem egy kicsit vidámabb hangvétel?re venni a figurát... Aztán most jönnek majd az igazi nyalánkságok ;)

Köszönöm szépen a kritikád! :)




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.06.19 09:27:01 · Ehhez a fejezethez: Behind

Halihó!


Hú, érdemes volt várni a fejezetre, mert még jobban megkavartad a dolgokat. Ed és Grace veszekedése fenomenális, f?leg, hogy Ed meggondolatlannak nevezi a n?t. Holott Ed sem a türelem szobra, és pont úgy nem akar elfogadni soha segítséget, mint Grace. Az ég is egymásnak szánta ?ket. Mellesleg én sosem szerettem az Ed-Winry párost (Winryt valamiért mindig utáltam), szerintem Grace megfelel?bb partner Ed számára. Legalább nem vagdos hozzá csavarkulcsokat. XD

Ez a kuwambai dolog valóban érdekes, kíváncsi vagyok, mi történhetett. Al meg természetes, hogy aggódik a bátyja miatt, elvégre Ed tényleg nem önmaga. Szerelmes a drágám, csak még önmagának sem meri bevallani. Meg hát... ki tudja, mit m?velt Grace, amir?l nem akar beszélni. Grace pedig remek karakter, kívülr?l h?vös és magabiztos, de valójában csak egy retteg?, kissé önbizalomhiányos n?, aki igyekszik megvédeni, aki számára fontos. 

Most már jó lenne némi magyarázat, mert ennyi kérdés már rosszat tesz az én kis szívemnek. A végén úgy belebonyolódunk az eseményekbe, hogy még te sem fogod tudni kibogozni ?ket. ^^

Mindent összevetve, nagyon várom a folytatást, akármikor is jöjjön. Én türelmes vagyok. :)



Szerz? válasza::

Szia!

Jaj, nagyon örülök, hogy tetszett :D Igyekszem nagyon, hogy megtalálja a zsák a foltját... XD

Ígérem, most már hamarosan tényleg jönnek a válaszok! Grace személyiségének megértéséhez legalábbis érkezni fog némi segítség ;) Meg persze hamarosan a többi kérdésre is igyekszem választ adni!

Köszönöm szépen a kritikád! :)




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.06.11 21:52:00 · Ehhez a fejezethez: On separate ways

Halihó!

 

Nagyon izgalmas fejezet volt, tuti, hogy Grace nem halt meg. Kíváncsi vagyok, ki tört be a lakásba és mit akar valójában Axel. Már ha így hívják egyáltalán. S?r?södnek a problémák, és nemcsak Ed és Grace szerelmi érzései között. Alice és Al pedig még mindig nagyon cukik. Várom a folytatást! :)



Szerz? válasza::

Szia!

Hát igen, f?szerepl?k (még) nem halhatnak meg... Egyre nagyobb katyvaszt csinálok, lassan ideje lesz néhány szálat kibogozni XD

Örülök, hogy tetszett és köszönöm szépen a kritikádat! 

 




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.05.06 19:07:08 · Ehhez a fejezethez: Split up

Hali!


Imádom a fejezetet! Ed és Grace... egyik sem vallaná be, hogy bele van zúgva a másikba, mint maci a málnabokorba. Olyan édesek, ahogy folyton cívódnak, miközben meg odáig vannak egymásért. Alice meg enyhén szólva is naiv kislány, Al meg ismeri a bátyját, hogy ne nyüsztesse folyton. Mondjuk Ed néha tényleg tapintatlanul bunkó tud lenni. A fájdalomcsillapító + kávé meg nem a legjobb párosítás, jobb, ha Ed ezzel tisztába jön. 

Várom a folytatást! :)



Szerz? válasza::

Szia! 

Hát igen, szép is, amikor utálod és szereted a másikat XD De majd lassan letisztázódnak a dolgok... 

Másnaposságra csak a sírva-nyüszítve, mélységes önsajnálatba süpped?s összegömbölyödést ismerem, de az nem illet volna a történetbe XD

Örülök, hogy tetszett és köszönöm a kritikád! :)




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.04.12 17:08:04 · Ehhez a fejezethez: Train wreck

Halihó!


Remek fejezet volt, mint mindig. Nagyon jól adod a karaktereket, az újak pedig ügyesen belesimulnak az eredetiek közé. Ed és Grace édes páros lennének, és tutira éreznek valamit egymás iránt, ami nem a whisky hatása. Kíváncsi vagyok, mi az, amit Grace tett, vagy nem tett, de gondolom, id?vel kiderül. 

És Ed tud táncolni? Ki gondolta volna? Havoc és Breda reakciója meg lehengerl? volt. Percekig vigyorogtam rajta. ^^



Szerz? válasza::

Szia!

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett :)

Már nem kell sok, hogy el?kerüljenek a csontvázak a szekrényb?l ;)

Köszönöm a kritikád!




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.03.31 19:06:11 · Ehhez a fejezethez: Senator

Halihó!


Hú, megörültem az új fejezetnek, és remek lett, nagyon tetszik. Kiválóan szövöd a történetet, és kíváncsi vagyok, hogy mi történt pontosan Grace és Reiner között. Tuti nem csak afféle cicaharc volt két n? között. Ed meg szerintem szerelmes Grace-be, ez elég egyértelm?, és a n?nek sem közömbös az Acél alkimista. Al és Alice is édesek együtt. És Ed, meg a bálok... Én is tervezek hasonlóan "kellemes" élményt Ednek a ficemben. 

Már nagyon várom a folytatást, akármikor is érkezzen. 



Szerz? válasza::

Szia!

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett :)

Szép lassan majd mindegy csontvár el?kerül a szekrényb?l ;)

Köszönöm a kritikád!




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.03.04 19:00:12 · Ehhez a fejezethez: Audition

Halihó!


Hú, remek fejezet lett, bár nem lett túl mozgalmas. És nyugi, tudom milyen az, amikor nincs ideje az embernek írni. Türelmesen tudok várni. Azért kíváncsi vagyok erre a bálra, bár érthet?, hogy Ed nem rajong túlságosan az ilyesmiért. Tuti ? meg Grace-szel, Al meg Alice-szel. Muris lenne. 



Szerz? válasza::

Szia!

Hát igen, a cselekmény szempontjából valóban nem volt az, de majd kés?bb fontos lesz :)

Túl vagyok (talán) a ny?gös dolgaimon, remélhet?leg a jöv?ben több szabadid?m lesz...

Köszönöm a kritikád! :)




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.02.15 09:20:43 · Ehhez a fejezethez: Equalists

Hali!


Úgy érzem, Mordrake nem egészen az, akinek kiadja magát. Mintha egy Dante 2.0 lenne, aki pont úgy megvezeti az embereket, ahogy a n? tette Envyékkel anno a k? miatt. Szerintem tutira alkimista, és a saját céljaira akarja felhasználni az Egyenl?ségieket. Még azt is megkockáztatnám, hogy a Bölcsek kövét keresi, és a Kapuról is tud. De ez csak megérzés, lehet, hogy tévedek. Mindenesetre gyanús a Kapu emlegetése, szerintem ez csak álca. Tutira világuralmi tervei vannak.


Ed és Grace meg milyen jól kijönnek egymással, f?leg, amikor nem piszkálják egymást. Mellesleg Ednek volt elég baja azután, hogy visszatértek, a politika meg valszeg sosem érdekelte igazán. 


Kíváncsi vagyok, mit hozol ki a történetb?l, mert nagyon izgulok. Remélem, minél el?bb olvashatom a folytatást. Mellesleg kár, hogy ilyen kicsi az olvasottsága a ficednek és senki más nem ír rá kritikát. Megérdemelnéd. :)



Szerz? válasza::

Szia!

Hát, a teljes végkifejlet még nekem is csak körvonalaiban van meg, szóval én is várom, mi lesz ebb?l XD

Igyekszem az írással, de sajnos eléggé összejöttek itthon a dolgok, lakásfelújítás/munkaváltás... Kb. egy percem sincs, hogy géphez üljek :( Minden esetre igyekszem!

Köszönöm szépen a kritikád, örülök, hogy tetszett! :)




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.02.07 08:56:21 · Ehhez a fejezethez: In the dark

Hali!


Jó kis fejezet volt. Szerintem Grace és Ed nem közömbösek egymás iránt, akárhogy is próbálják titkolni. És Grace-nek tetszett, amit látott. Hm... félmeztelen Ed... Nos, igen, Eden van mit nézni. ^^


Kíváncsi vagyok, mit talál a kis páros, és hogy Al és Alice is mire jutnak. Ezek az Egyenl?ségiek veszélyesnek t?nnek, jobb lesz velük vigyázni, úgy érzem. És úgy sejtem, a kis robbantós alkimistának köze lehet Kimblee-hez, vagy akár máshoz is a hadseregben. Amúgy Ed el szokta változtatni a külsejét, bár így is necces lett volna. Meg hát Grace-nek kell a segítsége, akárhogy is tagadja. Ezeket az ég is egymásnak teremtette. 



Szerz? válasza::

Szia!

Örülök, hogy tetszett :) Egy félmeztelen Edwardot én is elnézegetnék XD

Szépen, lassan, majd mindent a maga idejében... Helyére fognak kerülni a kirakós darabkák ;)

Köszönöm szépen a kritikád!




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.01.30 17:47:30 · Ehhez a fejezethez: Spy

Halihó!

Ismét izgalmas fejezet volt, kíváncsi vagyok, ki akart bejutni a házba. Grace és Ed között kezd engedni a h?vös viszony, bár szemmel láthatóan szinte örömmel piszkálják egymást. Al és Alice meg nagyon édesek együtt. Simán shippelem ?ket. :)

Grace végre megnyílt Ednek, ami nagy lépés lehetett t?le. Kíváncsi vagyok, hová ment. Ed meg alapvet?en nagyon jószív?l, de igazi zseniként kissé öntelt és el?bb jár a szája, mint hogy gondolkodna. Utólag persze azért mindig átértékeli a dolgokat. A kis csapat meg szép lassan kezd összeszokni. Már nagyon várom, mire bukkannak. *.*



Szerz? válasza::

Szia!

Örülök, hogy tetszett :) Szép lassan alakulnak majd a dolgok ;)

Köszönöm szépen a kritikád!




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.01.21 11:30:14 · Ehhez a fejezethez: Je me tiens seur de ce dont plus j'ay doubte

Hali!

 

Hú, ez aztán jó kis fejezet volt. Amúgy mit jelent a cím? Sajnos nem tudok franciául. 

Kíváncsi vagyok, mit találnak a koordinátákon, és miért kellett a lányoknak külön élniük. Itt én valami nagyon nagy titkot szimatolok. Grace meg végre emberként viselkedik, nem egy jégcsapként. Bár Ed néha lehetne vele kedvesebb, de hát akkor Ed nem önmaga lenne. Nagyon várom a folytatást, mert remek a történet. Kár, hogy nem kap nagyobb figyelmet és több kritikát. Pedig megérdemelné. :)



Szerz? válasza::

Szia!

A fejezet címe Jean Robertet Ballade c. m?vének egy részlete, melynek fordítását a szerepl?k megtalálták. Vagyis egy része a cím, "Croire ne puis cela que je scay bien - Je me tiens seur de ce dont plus j'ay double" = "Mit jól tudok, azt hinnem nem szabad - bizonyosságom egy marad: a kétely". Baranyi Ferenc fodítását felhasználva. Az én francia tudásom is már berozsdásodott XD

Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet és köszönöm szépen a kritikádat! :)




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.01.11 10:30:47 · Ehhez a fejezethez: Home

Hali!


Remek fejezet volt, Ed és Grace nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten hamar felkapják a vizet. Tetszik, ahogy veszekednek, és ahogy szemmel láthatóan ki nem állhatják egymást. Bár lesz ez még szerintem másképp is. Al és Alice is aranyosak, és nem tudom megállni, hogy valahányszor Alice-t olvasom, ne az én karakterem jutna eszembe. 


Kíváncsi vagyok, mit találnak a házban, és hová ment Grace. Jó volt az a beszélgetés Ed és Grace között a családról és a szül?kr?l. Úgy érzem, mintha kicsit közelebb kerültek volna egymáshoz. 


Jó a fogalmazásod, gördülékeny, nem zökkenek ki a gondolatmeneteidb?l, bár néha kihagysz egy-egy nével?t, de nem annyira zavaró. Egyébként West City helyett nyugodtan írhatnál Nyugati Várost, ahogy Fullmetal Alchemist helyett is lehetne Acél alkimista. Oké, én is angol felirattal nézem az animét, meg eredeti hanggal, de a magyar elnevezések szerintem mindenkinek megkönnyítenék a dolgát. F?leg, ha valaki csak magyarul nézte az animét. De ez csak egy javaslat. 



Szerz? válasza::

Szia!

Örülök, hogy tetszett!

?szintén szólva, az angol kifejezések használata fel sem t?nt nekem. Egy olyan cégnél dolgozom, ahol csak angolul kommunkálunk, így eszembe sem jutott, hogy pár szó bárkinek is zavaró lehet. Minden esetre, a jöv?ben figyelek majd, hogy mellékeljek fordítást a biztonság kedvéért :) 

Köszönöm szépen a kritikád!




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2018.01.03 19:45:16 · Ehhez a fejezethez: New task

Hali!

Jó kis fejezet volt, és kíváncsivá tettél, mi az a "kincs", amit mindenki hajkurász Alice-éknél. Ed meg egészen kedves volt a maga módján. Érdekesen alakulnak az események, kíváncsian várom, mit hozol ki bel?le. Csak így tovább, mert eddig rendkívül izgalmas a történet! *.*


Egyébként utánaolvastam, és Arakawa-sensei írta, hogy az amestriszi katonai törvények értelmében két tiszt nem házasodhat össze. A mangában és animében ezért lehetett Riza és Roy egy pár. Bár gondolom Roy Führerként módosított a szabályzaton. Vagy rá nem érvényes ez a kitétel. :)



Szerz? válasza::

Szia!

Köszönöm a kritikát, örülök, hogy tetszett! :)

(A 2003-as animénél magát a führeri rangot is megsz?ntették King Bradley után [legalább is ezt olvastam valahol], a kés?bbi fejezetekben majd lesz erre is magyarázat :) )




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2017.12.26 17:36:32 · Ehhez a fejezethez: Attack

Halihó!


Nagyon mozgalmas fejezet volt, rettent?en izgultam a szerepl?kért. Kíváncsi vagyok, ki lehet ez a férfi, mert hogy alkimista, az tuti. És ki Alice? Talán Grace húga? És ezek szerint Ed Grace-t látta a fürd?ben, akinek több arca van. Mégsem az az érzelemmentes n?, akinek t?nik. Most sok kérdés kering a fejemben a fejezet után, de bízom benne, hogy mindre választ fogok kapni.


Amúgy az Alice néven elmosolyodtam, mert a Lány a Kapun túlról ficemben így hívják a saját karakteremet. :)


Várom a folytatást, és csak hogy tudd, nagyon fel tudod tüzelni az olvasóidat. Ezt az olvasódat legalábbis egész biztosan. *.*



Szerz? válasza::

Szia!

Köszönöm szépen a kritikát! Örülök, hogy tetszett! Remélem, a következ? fejezet is fog... :)

 




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2017.12.23 09:56:53 · Ehhez a fejezethez: When I saw you

Halihó!


Húha, érdekes egy fejezet volt, f?leg azzal a fehérhajú n?vel. Tuti, hogy köze van Grace-hez, és ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy rokonok. Mondjuk n?vérek, és ? az oka Grace viselkedésének. Kíváncsi vagyok Grace múltjára, hogy mi is történt, milyen akciókban vett részt, ami miatt titkosították az aktáját. 


Al és Roy megjegyzése meg olyan tipikus arról, hogy Edet egy n? érdekli. Mondjuk ideje lenne már, mert Ed is a huszas éveiben járhat a történeted szerint. És hát Winry meg férjhez ment. Bár igazság szerint Winryt sosem csíptem valami nagyon, nem is hiányzik ? ide. 


Jól bonyolítod a történeted, tetszik és várom, hogy merrefelé haladnak a dolgok. Alig várom a folytatást, már most t?kön ülök érte! *.*



Szerz? válasza::

Szia!

Hát, a következ? fejezetben már ki fog derülni... :D

Örülök, hogy tetszett/tetszik! Köszönöm a kritikát!




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2017.12.19 09:00:13 · Ehhez a fejezethez: Top secret

Halihó!

Remek fejezet lett, kíváncsi vagyok, mi lehet Grace múltjában, amiért lefokozták és ilyen elutasító mindenkivel szemben. Az Operás jelenetet imádtam, Ed és Grace mint két gyerek. Amúgy az Operát én sem szeretem annyira, de nem is utálom. 

Ed megjegyzése a végén nagyon Edes volt, bár tényleg visszafoghatta volna magát. De hát ? mindig mindent tudni akar. Élvezem a történeted, és kíváncsi vagyok, milyen lesz Idris és pontosan miért is mennek oda Edék. Tuti nem csak egy kellemes túrára. 

A homonculusok kissé hiányoznak azért, úgy értem, nekem nélkülük valahogy nem kerek a történet, de sajnos mind halottak. F?leg Envy hiányzik, de nem rovom fel, amiért nincs jelen a történetben, hiszen ? sajnos elhalálozott a mi világunkban. *szipp szipp* T_T

Várom a folytatást, bármikor jön is! Addig ajánlom a saját történeteimet is, hátha tetszeni fognak. :)



Szerz? válasza::

Szia! 

Majd mindent a maga idejében... [Az operás jelenet saját elvetemültségen alapult, évekig volt - nem öszentámból! - operabérletem... T_T]

Sajnos homonculusra itt nem sok esély lesz... de jönnek majd helyettük mások :)

A Once-os történetedet elolvastam, csak út közben mobilról, és most átmegyek, mert nagyon tetszett! ^.^




Név: Andro (Aláírva) · Dátum: 2017.12.18 10:58:58 · Ehhez a fejezethez: Ice queen

Hali!

Ez fantasztikusan indul! Imádom az FMA-t, és a te ficed nagyon jó! Remekül átjön az anime hangulata, Ed és Al viselkedése, meg úgy az összes karakter. Érdekes úgy olvasni, hogy Al és Ed már feln?ttek, Ed a huszas éveiben jár és még mindig néha gyerekként viselkedik. 

Grace Winter karaktere is érdekes, és szerintem több van benne, mint els?re t?nik. Kíváncsi leszek, mit hozol ki a történetb?l, mert így els?re igen ígéretes. Annak meg módfelett örülök, hogy Winryt nem Eddel hoztad össze. 

Nagyon várom a folytatást, t?kön ülök érte! Ez az egyik legjobb FMA-fic, amit eddig olvastam magyarul, pedig olvastam jó párat már. *.*



Szerz? válasza::

Szia!

Nagyon örülök, hogy tetszett :) Remélem, kés?bb sem okozok csalódást...




You must bejelentkezs (regisztrci) to review.